Én

Lustán pislantva nyitottam fel szemeimet. Telefonomat felnyitottam, a lejátszási listán épp Sia Breath me-je szólt. Nem depresszió, ma nem fogsz betámadni. Ez egy jó este lesz érzem. Talán az osztállyal is beszélnk fogunk. Gyorsan kopogtak ujjaim a kijelzőn és Nathan Sykes lassú szerelmes számára váltottam. Kinyújtóztatva tagjaimat tápaszkodtan fel fekvőhelyemről. Este 8 óra. Megint elaludtam délután. Az ágy szélén ülve bambultam magam elé. Érzések? Nope, még mindig nincsenek. Fogalmam sincs mikor éreztem utoljára valamit. Hiába kerestem az érzést, izgalmat, szomorúságot, boldogságot, dühöt...de semmi. Megannyi érzés, mégsem környékezett meg egy sem. Az oka? Talán befásultam. Talán hamarabb feladtam az életnek nevezett küzdelmet mint azt bevallom magamnak. Kezembe véve telefonomat leellenőriztem a közösségi oldalaimat. Szokásos minden. Lányok akik 2 nap után a besztijüknek mondanak, fiúk akik randiért vagy 10/?-ért esedeznek, hamis barátok, érdek barátok, elvétve igaz barátok, hopp egy lájk, itt egy imádás, 4 komment: de gyönyörű vagyok, köszi egyszer hinni fogok neked, már ha megtudom ki vagy. Hopp egy új értesítés: Xy új embert vett fel a csoport csetbe. Hátha lesz valami érdekes végre nyálazáson kívül. Szokásos tisztelet körök, bemutatkozik, ellövik a poént, élvezkednek a poénjukon, szinte már nekem kínos amit művelnek. Lány megunja, leállítja őket. Újonnan bekerült srác bunkózik, én leoltom. Hopp faszfej lettem. Mostmár a közutálat tárgya. Egyre jobb jelzők. Bocs az okoskodásért srácok, nem csípem a búrátok. Hopp az új fiú kitett a csoportbeszélgetésből. Továbbra is megy a diskurzus mennyire elrontottam ezt az eszményi viccet. Lezárom a telefonom. Sötét van. Az a kevés fény ami volt már teljesen eltűnt. Korom sötét van. Vajon a külvilág alkalmazkodik az eltűnő lelkem hangulatához, vagy fordítva? Térdemre támasztom könyököm és ráhajtom fejemet tenyereimre. Érzések villannak fel. Düh, csalódottság, szomorúság. A lejátszási listán egy boldog szám kapcsol. Kinyomom a zenét. Nos, megkaptam az érzéseim. Támaszkodok még egy darabig. Egyre szaggatottabban veszem a levegőt. Nem sírhatok. Én sírjak?! Én a híres neves lelketlen, érzéketlen ribanc? Ugyan ne nevettess. Én...nem...sírok...legördült az első csepp. Majd a második, a harmadik és ezt követte még több száz. Lassan feltápászkodtam. Megszédültem a sok gondolattól ami fejemben kavargott. Emlékképek ugrottak be. Táncról...egy senki vagy, dagadt disznó. Viberes beszélgetések régi legjobb barátokkal...egy depressziós ribanc vagy, mindenki gyűlöl. Hozzám vágott szavak...leszbikus kurva, gyűlöllek. Osztálykirándulás...mivan malacka nem szereted a fürdőruhát, hagyd amilyen kövér majd legurul a lejtőn. Csalódtam bennedek, csalódtál bennemek, eldobált szavak. Minden felerősödött. Minden előtört. Sírásom felerősödött.
"Nézd milyen undorítóan sír, taknya is folyik fúj!!!"
 Felkaptam a fejem. Egy újjabb emlékkép.
"Soha nem leszel olyan ember, akit valaki szeretni fog!"
 Fejem még ma is lecsuklik ha arra az ütésre gondolok. Lassan felálltam, irányzott léptellek indultam meg a fürdőszobába. Forró vizet engedtem a kádba. Sorban vettem le ruháimat.
"Undorító" "hájas disznó" "hányadék" "ocsmányság".
 Elmerültem a habok között és benyúltam a legjobb barátomért. Bal oszlop, második fiók, a fültisztítók alatt. Elgondolkodva forgattam ujjaim között. Azt mondják vízszintes vágás a hiszti jele, függőleges viszont már az őrületé.
"Figyelj, tényleg pszichológushoz kéne menned. Valami nincs rendben veled. Sőt kicseszett elmebeteg vagy!"
Hát, ha te mondod drága legjobb barátom. Egy, kettő három, karcsere, egy, kettő, három. Egész alkaromon húzódnak a bizonyítékok. Kezembe veszem a telefonom. Facebook: ugye jól vagy?, hamis barátok, tettetett érdeklődés, én itt vagyok neked, felesleges és hazug ígéretek. Beállítások, nem inkább visszanyíl.
"Sajnálom eltűnök."
Megrekedt lélegzetek. Most komolyan gondolja? Ugye nem teszi meg? Valaki csináljon valamit. Bumm hisztérika.
"Pár nap múlva lesznek hírek rólam."
Akkor biztosan jól van. Persze csak kell neki egy kis magány. Kinek, kérdem én kinek kell magány élete legsótétebb óráiban? Fejemet rázva ajkaimra egy félszeg mosolyt húzok. Jól mulatok rajta mennyire naivak. Nem mondtam hogy jó hírek lesznek. Beállítások, fiók függesztése, függesztés oka: halál, nem, nem kell a részvéted, ne, ne állítsd vissza automatikusan a lapomat, igen tudom hogy így meg fog szűnni, igen, biztos vagyok benne. Kinyúltam és a polcra helyeztem a készüléket. Elindult a Breath me. Fáradt mosoly díszítette szokásosnál halványabb arcom. A víz átvette a vérvörös színt. A biztonság kedvéért egy utolsó csíkot húztam ütőerem mentén, majd kezemből a kádba csúszott Ő, aki itt volt velem utolsó óráimban. Nyugodtan hátrahajtottam fejem, hisz a zárt ajtón senki nem törhetett be, hogy megzavarja  örök nyugalmamat. Utolsó gondolataim pedig velem együtt múltak el, azokkal a kimondatlan szavakkal és meg nem tett dolgokkal, ami várt volna rám odakint. Valaha elítéltem az öngyilkosokat. Kár, hogy ha meghalok nem lesz ki elíté...