-Kyyyyyle!-üvöltöttem keresztül a házon.
-Mi a fasz van már?-ordított vissza.
-Tuti nem baj?-mentem le, hogy szembe álljak vele.
-Édes, drága Mel, már vagy ezerszer elmondtam, hogy nem baj. Örülök, hogy megpróbálsz barátkozni. Hihetetlen büszke vagyok rád. Biztosan ti nyertek majd.-nyomott egy puszit a homlokomra, mire megnyugodva mentem tovább készülődni. A rágcsákat tálakba öntöttem, a hálózsákokat kiterítettem egy-egy székre a teraszon a tábortűz köré. A nyársakat is kikészítettem. Nem tudom mennyit esznek, de remélem sokat, mert rengeteg kaja van és én nem eszek. Miután mindent előkészítettem felmentem a szobámba, ami tulajdonképpen nem is az én szobám, de Kyle azt mondta, hogy ez már nem csak az ő háza, hanem az enyém is és gyönyörű betűkkel ráfestette az ajtómra, hogy Mel. Tanácstalanul álltam a szekrény előtt. Szonyát veszek. Nem jó, túl nagy a combom. De te szeretsz szoknyában lenni.- szólalt fel a belső hangom. Két tűz közé kerültem. Most szoknyát vegyek vagy ne? Szeretek szoknyában lenni és szép a vádlim. De a háj kilóg a szoknya korcánál. De szeretek szoknyában lenni. Megvan! Alakformáló harisnya. Zseni vagyok. Gyorsan kirámoltam a szekrényt, felkaptam egy nagyon bő Superman pólót és a fekete szoknyámat egy fekete harisnyával. A hajamat egyszerűen leengedtem, kevés korrektort tettem fel és cicás sminket varázsoltam szemem köré. A tükörbe nézve konstatáltam, hogy eszméletlen csúnya vagyok. A hajam vége töredezett, combjaim hatalmasak, a szememen még egy kiló sminkkel is látszik a tegnap esti hiszti jele. Bal karomat szokás szerint sok csilingelő karkötő díszítette. Alexia mit találhat bennem szépnek? Valószínűleg semmit. Elvégre mit akarhatna ő tőlem? Biztosan szórakozik. Hiszen ő annyira szép. Nem olyan magas, de nálam magasabb. Körülbelül 175 centi, szemei világoskékek és a világ összes jókedve beléjük van zárva. Világos barna, derék felé érő, enyhén hullámos haja tökéletesen passzol vékony alakjához. De miért érdekel ez engem? A többi lány is gyönyörű. Zora-nal fekete szög egyenes haja van, barna szemei és néhány tetoválás borítja alapvetően sötétebb árnyalatú bőrét. Ő magasabb, mint Alexia és az alkata is vékonyabb. Ott van még Kate és Nina. Kate-nak magas, izmos alkata van, vállig érő világos barna haja és barna szeme. Nina az egyetlen szőke hajú a csapatban. Kék szemeivel biztosan a fiúk kedvence lehet. Nem teljesen vékony, átlagos testalkata van. Aztán itt vagyok én a csapatban. Az egyetlen aki kövér és ronda. Gondolataimat a csengő hangja szakította meg. Vörös rúzst tettem fel és lerohantam ajtót nyitni. Szinte feltéptem az ajtót, velem szemben a három lány állt vigyorogva felszerelkezve egy-egy hálózsákkal. Várjunk csak. Három? Hol van Alexia? Meggondolta magát? Nem akar velem egy légtérben tartózkodni? Kate látva kétségbeesésemet mellém lépett és megveregette a vállam.
-Alexia?-próbáltam óvatosan rákérdezni.
-Az a nyomorék lekéste a buszát.-röhögött Nina, majd hátra dobta haját. Ezen mind elnevettük magunkat, még Zora is megengedett magának egy óvatos mosolyt.
-Um...gyertek beljebb-vakartam meg tarkómat zavaromba. A lányok kecsesen beljebb lépkedtek és elterpeszkedtek a kanapén. Elkezdtünk beszélgetni néhány dologról, de azt megfigyeltem, hogy Zora aligha szólalt meg. Állítólag jóban vannak Alexia-val. Hátha majd megered később a nyelve.
-Kimegyek a konyhába szendvicset csinálni-tápászkodtam fel, mozdulataimat Kate követte.
-Segítek.-simított végig combján, ezzel megigazítva farmerének anyagát.
-Nem szükséges.-motyogtam.
-Segítek.-nézett komolyan szemembe, innen sejtettem, hogy valami fontosról van szó. Megvontam vállamat, majd kibattyogtam a konyhába. Az ajtó csukódásából hallottam, hogy Kate követett. Egészen közel jött hozzám, kicsit viccesen nézhettünk ki. Elvégre az ő 180 centije jóval az én 153 centim fölé magasodott.
-Mi van köztetek?-suttogta, hogy ne hallják meg a többiek.
-Tessék?-emeltem fel hangom elképedve, mire kezeit számra tapasztotta.
-Shhh-tette mutatóujját szája elé, én meg megnyaltam tenyerét, mire fintorogva elkapta.-Közted és Alexia közt-magyarázta mutogatva.-Szinte minden harmadik másodpercben az ajtó felé nézel, mikor megjöttünk akkor is őt kerested a tekinteteddel. A tegnapi pedig...-nem kellett mondania, értettem mire gondolt.-És tudom, hogy nem ismertétek egymást ezelőtt.-nézett szigorúan, nehogy kamuzzak neki.
-Semmi sincs közöttünk.-mondtam abszolút komolyan.-Mármint nekem nem tetszik, neki meg tuti nem tetszek ha erre gondolsz.-vágtam értetlen arcot. Ekkor megszólalt a csengő.
-Nyitom-hallatszott Zora hangja.
-Még folytatjuk.-mutatott rám Kate, majd kimentünk, hogy üdvözöljük Alexiát.
-Csá ribik mizu-dobta le a cuccát az előszobában, majd lepacsizott Zora-val, akivel össze is ölelkeztek.
-Aleeeeeeeeex-ugrott rá Nina, így felburoltak mindketten.
-Szeva-pacsizott le vele Katy is.
-Hello-intettem egyet zavartan, mire magához vont, és az illőnél több ideig ölelt magához. Mikor konstatálta, hogy nem fogom visszaölelni sóhajtva elhúzódott és szétnézett.
-Na? Kezdjünk.-csapta össze tenyerét, majd megindult beljebb a lakásba.
-Menjünk ki a teraszra. Van tűz rakó hely, tudunk mályvacukrot sütni.-motyogtam.
-Máris kedves. Amit csak parancsol, mit vigyek? Merre? A hölgyet elfuvarozhatom?-hajolt meg előttem Alexia, majd felkapott és kivitt a kertbe, ahol lerakott az egyik székre. Döbbenten bámultam magam elé, míg a vendégeim kihordták a kaját, majd helyet foglaltak.
-Akkor, játsszunk.-csapta össze kezét Katy és már fel is vázolta a játékszabályokat. Kérdezz-felelek. Körbe megyünk. Mindig a soron lévő embertől kérdez a másik négy. Érdekes játéknak tűnik. Utálni fogom, ezt már most látom.
-De, hogy érdekesebb legyen-mondta Alexia-hoztam piát.-mondta majd elővette a Royal Vodka-t széke mögül.
-É..én csak 16 vagyok.-motyogtam szégyenlősen.
-Akkor te nem ihatsz. Túl jó vagy ehhez.-fintorgott Alexia.
-Ide vele.-néztem rá elszántan, de már ki is kaptam kezéből az üveget és egy jó nagy kortyot nyeltem belőle. Szemeim kigúvadtak, ahogy az átlátszó folyadék végigmarta nyelőcsövem és köhögve próbáltam levegőhöz jutni. Mellettem Kate aggódva szemlélt, míg szemben Alexia vigyorgott. Zora mérgesen csapta karon a kék szemű szépséget.-Most már leszállhatnál rólam bazdmeg.-köhögten ezt a pár szót, mire Alexia vigyora is lehervadt.
-Játsszunk inkább-szólalt meg zavartan Nina.
-Oké. Első ember. Katy drága.-vigyorgott rá Alex, mire a lány szemet forgatott.-Szűz vagy?-hát rögtön belecsapott a közepébe.
-Drágám éppen két éves a kapcsolatom, szerinted?-röhögte arcon, mire engem is elkapott egy kisebb nevetés.
-Szereted a Nando's-t?-kérdezte Nina, aki most is szendvicset tömött magába. Ez a lány egyszerűen imád enni. Rengeteget.
-Aha-vont vállat.-Zora?
-Hogy hívják a barátodat?-kérdezte a lány. Ő a legérzelmesebb a csapatban. Tényleg. Egy egy pillantásában rengeteg minden bújik meg.
-Adam-mosolygott melegen.
-Mi volt életes legcikisebb élménye?-tettem fel a kérdést némi gondolkodás után.
-Mikor a nyolcadikos osztálykiránduláson a fiúk ellopták a fürdőruha felsőm és a kezemmel takarva a mellem kellett átrohannom a táboron.-rázta meg a fejét nevetve.
-Melanie drágám te jössz.-mosolygott ördögien Alexia.
-Melissa-nyögtem ki remegő hanggal.
-Tök mindegy. Nina kezdj te.-bökött felé a fejével.
-Mi a kedvenc kajád?-nézett rám kíváncsian, mire hatalmas gombót keletkezett a torkomban. Gyerünk mondj valamit. Amit minden normális ember mondana. Gondolkozz.
-Oreo?-nyögtem ki félig kérdésnek hangzó válaszomat, amivel látszólag mindenki elégedett volt.
-Mi volt a kedvenc rajzfilmed kicsinek?-kérdezett Kate.
-Spongyabob-vágtam rá gondolkodás nélkül.
-Ha lenne egy csillagod, hogyan neveznéd el?-kérdezte Zora. Mint mondtam vérbeli művészlélek.
-Remény, mert körülölné a végtelen sötétség.-válaszoltam, majd magamban hozzá tettem, hogy és távol áll tőlem.
-Én jövök.-csapta össze a kezét Lexia, mire összerezzentem.-Ennyire ne félj cica.-mosolygott kacéran.-Kivel jönnél össze a csapatból?-arcán lévő sátáni vigyort legszívesebben letöröltem volna.
-Iszok.-jelentettem ki majd magamhoz vettem. A második korty sem volt sokkal kellemesebb mint az első.
-Te tudod.-mosolygott sokat sejtetően.
-Zora cicám te jössz-dobott felé egy puszit, mire ökölbe szorultak ujjaim. Mi a fasz?!
-Mi a kedvenc elfoglaltságod?-hangzott Kate kérdése.
-Rajzolás.-emelte fel noteszét, ami eddig is az ölében feküdt. Eredetileg fekete borítóján millió matrica volt, ezzel megmutatva a tulajdonos egyéniségét.
-Csirke vagy disznó hús?-kérdezte Nina, aki ismét csámcsogva evett valamit. Ez a lány a szöges ellentétem. Rengeteget mosolyog és rengeteget eszik.
-Disznó húst nem ehetek, szóval kizárásos alapon csirke-nevetett fel zavartan.
-Mohamedán vagy?-kérdeztem én.
-Nem igazán. Mármint a szüleim azok, de én nem nagyon követem.-vont vállat.
-Faszért nem beszélsz! Mindig ordibálsz bezzeg a csajszik mellet kussolsz.-magyarázott agresszívan Alexia, mire Zora egy gyenge mosolyt ejtett.
-Nina! Szeretsz kajálni jól sejtem?-szegezte máris a kérdést a következő áldozatnak.
-Mondhatni-nevetett fel harsányan.
-Ha nem mehetnél soha többet Nando'sba mit tennél?-tette fel a kérdést egy ördögi mosollyal Zora, mire Nina elfehéredett, aztán elvörösödött, majd ismét elfehéredett. Ezután csak hápogni tudott.
-Piát ide. Ki kell vernem ezt a rémálmot a fejemből.-intette magához az üveget majd jó nagyot kortyolt belőle, amitől nevethetnékem támadt.
-Kedvenc sorozat?-bújtam szinte bele arcába.
-Skins.-nézett fel csillogó szemekkel, amiket vagy az izgalom varázsolt tekintetébe, vagy az alkohol. Fogalmam sincs
-Ha választanod kéne, hogy Michael Bublé, Justin Bieber vagy Calvin Harris legyen a férjed, kit választanál?-első hangzásra a kérdés értelmetlen volt, aztán rájöttem, hogy valószínűleg a kedvenceit sorolta fel Katy.
-Kegyetlen vagy-nézett rá összeszűkített szemekkel.-Justin. Talán. Nem. Bublé. Nem. De..nem inkább. Öö...mindhárom. Háremem lenne.-bólintott büszkén.
-Ez a végső válaszod?-kérdezte Alexia, mire nevetés tört ki.
-Leximexike te jössz.-cuppogott felé Zora. Az üveget már most magamhoz húztam, tudtam, hogy ebben a körben szükségem lesz rá.
-Mikor voltál elöször lánnyal?-kérdezte Kate, afféle visszavágásként.
-14 évesen.-vont vállat.-De srác volt.-röhögött, mire a számhoz emeltem az üveget. Nem tudom miért idegesített annyira ez a tény.
-Kis geci leszel.-mutogatott Zorára, mikor az nyitotta a száját, hogy kérdést tegyen fel.
-Kivel akarsz most kavarni?-már a kérdés elhangzásakor meghúztan a piát. Látásom kezd szétesni. Kicsit kettőződik a világ.
-A büfés lánnyal. Hatalmas mellei vannak, kerek feneke, durván lapos hasa, formás lábai.-válaszolt elgondolkodva, miközben haját tekergette. Válasza hallatán ismét magamhoz vettem újdonsült legjobb barátom és most egy kortynál nagyobb mennyiség szaladt le a torkomon. Persze hogy vele. Ő szép meg normális alakja van. Engem ez nem is zavar. Miért is zavarna?
-Vettél nála valamit a büfében?-tipikus Nina.
-Jah. Kólát az első produkció után.-vont vállat, majd sürgetően rám nézett. Szép szemei vannak. Szerintem enyhén kuszák a gondolataim. Ilyen lenne az alkohol? Furcsa egy dolog ez. Józan eszem már rég elhagyott. Csak felálltam, rámuttam és ennyit szóltam:
-Faszért szórakozol velem?!-ismételtem meghúztam a vodkát, mire Nina és Kate elfintorodott, majd csúnyán néztek Alexia-ra.
-Kislány szerintem le kéne nyugodnod. Túlkombinálod a dolgokat.-nevetett fel.
-Túlkombinálom? Oh igen? Szállj már le a földre nem minden rólad szól.-kiabáltam mérgesen, habár fogalmam sincs miért voltam mérges.
-Egy. Ennek semmi értelme nem volt. Kettő. Részegen egy igazi picsa vagy.-hangzottak el szájából a mondatok de már neg is bánta. Kezemből az üveget a kerti székre hajítottam, majd elrohantam a kert végében lévő hintaágyhoz.
-Menj utána.-hallottam Zora hangját.
-Szerinted mit akarok?-hallatszott ki Alexia ideges hangja a ricsajból. Aztán csend. Milyen jó dolog is ez. Csak én. Csendben. Magányosan. Néhány ág reccsent meg, majd valaki lehelletét éreztem fülemnél.
-Miért menekülsz el előlem babe?-szinte perzselt, mikor a nyakamnál éreztem.
-Tudod.-ültem fel, így szemem egy magasságba került az ő térdelő alakjával.-Olyan buta picsa vagy. Tökre szeretlek. Meg majd elmennék veled a Nando'sba.-próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Nevetése szelte át a csendes éjszakát.-Menjünk Nando'sba. Most.-jelentettem ki és már tápászkodtam is fel, de egyensúlyom cserbenhagyott, ezért Alexia ismételten kezeibe kapott és megindult velem befelé.
-Majd holnap megyünk Nando'sba, most aludni kell.-hallottam hangján, hogy mosolyog. Nem vagyok neki nehéz? Biztos mondaná.
-De én nem vagyok álmos.-ásítottam bele mondatomba.-Akkor se.
-Hát persze. De azért alszunk, jó?-csókolt arcon.
-Oké-bólintottam határozottan, majd már csak azt érzékeltem, hogy lefektet egy puha ágyra és egy utolsó csókot lehel arcélemre, mielőtt magához húz és engem elnyel a sötétség.
Most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik siess a kövi résszel!! *-*
VálaszTörlésHétvégén érkezik:)
Törlés