Prológus

-Te teljesen meghibbantál!-röhögtem képen a legjobb haveromat, aki továbbra is hatalmas mosollyal tartott ki ajándéka mellett.-Várj...-néztem rá kétségbeesetten-KYLE ROVEN MI A JÓ BÜDÖS FASZT CSINÁLTÁL MÁR MEGINT?-üvöltöttem rá, mire kicsit megrezzent, de másodpercekkel később már rendezte is arcvonásait és ugyanolyan arrogáns mosollyal nézett rám.-Akkor most muszáj elmennem?-néztem rá szemeimmel kegyelemért könyörögve.
-Abszolút.-bólintott, majd eltüntette mosolyát és komolyan nézett rám.-Emlékszel, mikor kicsinek mindig azt mondtad, hogy ha betöltöd a 16-ot, akkor elmész és mindenkit leveszel a lábáról?-fogta meg vállaimat.
-Mi  van, ha nem sikerül? Ha 16 éves koromra benőtt a fejem lágya és tudom, hogy semmi esélyem nem lenne.-néztem le megtörten a kezemben tartott behívóra.
-Mel, meg fogod csinálni. Hiszek benned.-ölelt magához szorosan. Így kezdődött az egész. Ez az egész, végeláthatatlan eseménysor, ami rendkívül szürreális, mégis egy bizonyos szemszögből szórakoztató. Nem az enyémből. Na de kezdjük a legelején.

Június 14. A nap ami mindent megváltoztat. Legalább is remélem. Az X-Factor válogatóján ülök éppen. Két véglet van. Vagy nagyon rossz leszek, bekerülök a TV-be és mindenki kiröhög, vagy nagyon jó leszek, bekerülök a TV-be és a táborba. Félek? Nem. Rettegek? Igen. Mire észbe kaptam, már csak 20 ember volt előttem. Nagyon remélem, hogy jók lesznek és végig énekelik a dalt, mert akkor később kerülök sorra. Imáim-szokás szerint-nem találtak meghallgatásra. A következő tíz ember alighogy kinyitotta a száját, már repült is. Majd egy lány következett. Gyönyörű, hosszú rózsaszín haja volt, magas, karcsú alakja és csodaszép mosolya. Magabiztosan állt meg a színpad közepén.
-Sziasztooook!-integetett a zsűrinek,-Alexia Johnson vagyok és kurva jó lenne bejutni.-vigyorgott a kamerába.
-Wow, kislány ez nem semmi belépő volt-rázta meg a fejét Simon Cowell.-Mit kell rólad tudni? Honnan jöttel? Hány éves vagy?-tette fel érdeklődve a kérdéseket. Nyilvánvalóan meglátta benne az eladhatóságot. Mint mindenki más, aki a várakozóban érdeklődve nézte a képernyőt.
-Ilyen vagyok-rántott vállat.-Mit kell tudni? Nos, 16 éves vagyok, 13 éves korom óta tudom, hogy leszbikus vagyok-jelentette ki vigyorogva, mire néhányan fújolni kezdtek, azonban mikor belátták, hogy senki nem ért velük egyet inkább gyorsan leálltak. Alexia csak tovább mosolygott, majd folytatta.-Oroszországban születtem, anyám orosz, 7 éves voltam, mikor Barnsley-be költöztünk.-látszólag befejezte, mire Simon bólintott.
-Olyan hihetetlen karakter vagy. Ezek után nem lehet rossz hangod.-nevetett Demi.
-Hát nagyon remélem, hogy tetszeni fog.-kacsintott Alexie, majd vett néhány mély levegőt és várta, hogy elinduljon a zene. Azt hittem valami vad dalt fog választani, de meglepetésemre Juliet Simms - End of the world című dala indult el. Hihetetlen hangja van. Egyetlen kisebb botlás nélkül végig énekelte az egészet. A produkció végén a zsűri csak tátott szájjal meredt rá. Demi szólalt meg elsőként.
-Alexia...ez hihetetlen volt. A dalválasztás, a hangszíned, a hajlítások. Minden tökéletes volt. Nézd, Simon meg sem tud szólalni. Ritka alkalmak egyike.-erre a mondatra felnevetett a közönség. Persze, hiszen az a dolga. Nekem nincs ilyen hangom. Vajon mennyi esélyem van? Hirtelen rám tört a rosszullét, ezért elrohantam a mosdóba, ahol kiadtam a gyomrom tartalmát. A tegnap megevett vajas kenyeret. Mikor kifele indultam, az ajtóban egy rózsaszín loboncba botlottam, szó szerint. Ha nem kap el, akkor orra esek.
-Oppá!-néztem kék szemeibe.
-Hi gyönyörűség.-mosolygott rám kacéran. Gyorsan talpra pattantam, majd szoknyámat megigazítva megálltam vele szemben.
-Nagyon szép volt a dalod.-hangom szinte egércincogásnak hatott, ami még nagyobb mosolyt varázsolt arcára. Nem is nagyobb, inkább önelégültebb.
-Te se vagy semmi..-nézett végig rajtam beharapva ajkát. Karjaimmal megpróbáltam a lehető legjobban takarni magam, elvégre utálom ha néznek. Egy félcombig érő szoknya, egy Nirvana trikó, egy térd alá érő bakancs és a kezeimen szinte a könyökömig karkötők százai.
-Melissa Graham! 5 perc múlva!-szólt a bemondóból egy hang, mire kétségbeesetten nyeltem egyet.
-Nekem most mennem kell.-mutogattam az ajtó felé és mikor kiléptem volna azt érzékeltem, hogy Alexie közvetlen mögém lép és a fülembe súg.
-Aztán szépen dorombolj cica.-azzal kacsintott egyet és otthagyott. Észbe kapva rohantam én is ki a mosdóból és beálltam helyemre a színfalak mögött és mikrofonnal a kezemben vártam, hogy a mellettem álló instruktor fellökjön a nagyközönség elé.
-Készen állsz?-nézett rám, mire félénken bólintottam.-Ne aggódj, nem lesz baj.-mosolygott rám, majd visszaszámolt.-3, 2, 1, most-azzal lökött rajtam egyet finoman, ezzel beküldve a színpadra. Lehajtott fejjel, rövid lábaimat gyorsan szedve megálltam a kijelölt helyen és hangomat megkeresve próbáltam megszólalni.
-Jó napot.-nos, ennyire futotta.
-Szia, hogy hívnak?-kérdezett Demi. Valamiért megkönnyebbülés fogott el, hogy nem Simon volt soron.
-Melissa Graham vagyok. De inkább csak Mel.-emeltem fel fejem, majd azzal a lendülettel vissza is hajtottam, mikor megláttam mennyien ülnek a nézőtéren.
-Rendben van. Hajrá és ne félj semmit.-küldött felém egy bátorító mosolyt. Erősebben ráfogtam a mikrofonra, majd vártam, hogy elinduljon a zene. Még utoljára felnéztem, aztán elkezdtem a dalt. Onnantól kezdve már nem volt senki más.
Lay my head under the water/ Lehajtom a fejem a víz alá
Lay my head under the sea / Lehajtom a fejem a tenger alá
Excuse me sir, am I your daughter? / Elnézést uram, a lánya vagyok?
Won't you take me back, take me back and see / Nem fogsz visszahozni, visszahozni és látni?
A hangom nagyon remegett az első versszak után. Jó erősen rámarkoltam a mikrofonra, majd belekezdtem a rendes erőteljes dalba felemelve fejem.
There's not a time, for being younger / Nincs idő fiatalnak lenni
And all my friends are enemies / És az összes barátom ellenség
And if I cried, unto my mother / És ha anyámért sírtam
No, she wasn't there, she wasn't there for me / Nem, ő nem volt ott, ő nem volt ott nekem.
Az első verzét hatalmas taps és füttyögés követte, amitől megjött az önbizalmam és a dalt szinte hibátlanul végig énekeltem. A végén kinyitottam a szemem és tekintetem találkozott a több száz megdöbbent nézővel. Majd hatalmas tapsvihar tört ki. Megengedtem magamnak egy gyenge mosolyt, majd mire észbe kaptam már csak azt hallottam, hogy várnak vissza a táborba. Boldogságtól megrészegültem másztam le a színpadról.